Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Karácsonyék által 2019-ben életre hívott testület „komolyságát” jelzi, hogy a legutóbbi ülésre egyetlen meghívott sem ment el, és több mint fél órás csúszás után csak tíz percig üléseztek.
A végelgyengülés határára érkezett a főváros elmúlt 25 évének korrupciógyanús ügyeit vizsgáló bizottság, amelynek augusztus végéig kellene elkészíteni a jelentését. A testület legutóbbi, a késések miatt több mint fél órával később kezdődő és mindössze 10 (!) percig tartó ülésén azonban kiderült, már a tagok is kezdenek megbarátkozni a gondolattal, hogy lehetetlen feladatra vállalkoztak.
A tizenegy tagból eleve csak hatan vettek részt a tanácskozáson. Németh Angéla XV. kerületi polgármester lemondott, és a „helyét még nem töltötték be” – ahogy Havasi fogalmazott –, mintha lenne bármi értelme új embert delegálni a maradék két hónapra, hiszen érdemi munkát már aligha tud végezni, főleg úgy, hogy kihagyta az elmúlt csaknem két évet. (A Mandiner megkérdezte a DK-s politikust, hogy miért távozott, de nem válaszolt.) S nem tisztelte meg a jelenlétével az ülést két polgármester, az MSZP-s Horváth Csaba és a párbeszédes Váradiné Naszályi Márta, valamint a DK-s Élő Norbert és a KDNP-s Bagdy Gábor sem
Ennél azonban sokkal nagyobb probléma, hogy az első napirendi pontra sem érkezett meg senki a meghívottak közül, pedig fontos téma került terítékre, a Combino villamosok beszerzése volt a téma. Persze az lett volna furcsa, ha egymásnak adják a kilincset a „beidézettek”, mert korábban sem ez volt a jellemző. Aba Botond, a BKV egykori vezérigazgatója legalább egészségügyi problémájára hivatkozva mentette ki magát, sőt még válaszolt is az írásban feltett kérdésekre.
Molnár Gyula volt újbudai polgármester – sokáig MSZP-s, jelenleg DK-s politikus – azt írta vissza, hogy érdemi ráhatása nem volt az ügyre, Lakos Imre XI. kerületi egykori SZDSZ-es alpolgármester pedig felháborodott hangvételű levélben utasította vissza a meghívást. A többi írásban megkérdezett nem reagált.
Ezt követően döntött a testület a pótmeghallgatásra „beidézendő” személyekről, ugyanis tesznek még egy kísérletet arra, hogy újra meghallgassák azokat, akik korábban nem jelentek meg, és ez az összes ügyre vonatkozik. S úgy döntöttek, új nevek is felkerülhetnek a listára, tehát olyanok is kaphatnak meghívást, akikről korábban nem volt szó. Baranyi Krisztina ferencvárosi városvezető, a parkolási ügyek koordinátora élt is a lehetőséggel, és javasolta, hogy Karácsony Gergelyt mint Zugló egykori polgármesterét is invitálják meg, ezt a tagok egyhangúlag elfogadták.
A tíz téma felelősének június végéig kell legalább vázlatszerű formában elküldeni a jelentés tervezetét, hogy el tudják kezdeni az egyeztetéseket, az augusztus végi utolsó ülésükön pedig ezeket el kell fogadnia a bizottságnak, hiszen 31-én lejár a mandátuma. Egyedül Baranyi Krisztina tett rá bágyadt kísérletet, hogy a nyári szabadságolásokra hivatkozva felvesse a határidő-hosszabbítást, de Havasi Gábor elnök szerint erre nincs lehetőség, hiszen egyszer már kitolták azt nyolc hónappal. Így ennyiben maradtak.
A történtek fényében meglehetősen abszurdnak tűnik Havasi Gábor korábban tett nyilatkozata, a testület elnöke ugyanis pár héttel ezelőtt azt mondta a Mandinernek, hogy most már rendben, az ütemtervnek megfelelően haladnak, így négy hónap múlva mindenképp lesz eredmény, amellyel kiállhatnak a nyilvánosság elé. Nagyon úgy tűnik, hogy inkább
amelynek az lenne a célja, hogy találjanak a Tarlós-érát érintő kompromittáló adatokat, de biztos benne, hogy kudarcot vallanak.
Két hónap, és kiderül, volt-e egyáltalán bármi értelme az elmúlt két év „tevékenységének”.
Nyitókép: Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke beszél a szervezetnek a zuglói parkolási botránnyal kapcsolatosan tartott akcióján a XIV. kerületi Hermina úton 2019. május 5-én. Borbély Ádám kijelentette, hogy Zugló polgármesterét, az MSZP támogatását is élvező Karácsony Gergelyt terheli a felelősség, amiért veszteséges a kerületi parkolási rendszer, amely naponta 1 millió forint veszteséget termel, miközben az összes többi kerület nyereséggel tudja azt működtetni (MTI/Bruzák Noémi)